Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DOHÁNYZÁS

2007.12.20
DOHÁNYZÁS A dohányzás káros az egészségre! Félve írom le ezt az agyoncsépelt mondatot. Minden dohányos naponta többször is olvashatja cigarettája dobozán, ömlik a plakátokról, újságokból, rádióból, tévéből. S mégis: Magyarországon az összlakosság 40 százaléka dohányzik. Az egy főre jutó cigaretta fogyasztás tíz év alatt 25 százalékkal nőtt. Igen magas a fiatalok dohányzási aránya. Minden harmadik 20 év alatti fiatal dohányzik.Nem vigasz, de elgondolkodtató, hogy ugyanakkor Amerikában 22 százalékkal csökkent. Ott társadalmilag nem elfogadott a dohányzás, a pályaválasztást is hátrányosan befolyásolja. Sajnos Magyarországon egyre romlik a helyzet: Nem lehet elfogadni, hogy jellegzetesen magyar vonás lenne az az önpusztító életvitel és vélekedés: "Nekem papolhatnak napszámban. Hát már erről a kis élvezetről is lemondjak? Vegyék tudomásul, hogy én nem akarok leszokni a cigarettáról és kész ! Sajnos kész... aki így vélekedik azzal semmit nem tudunk tenni. Ő szabad ember, azt tesz, amit akar, de nagyon kérem, ne a lakásban, ne gyermek jelenlétében dohányozzon, hanem a szabad levegőn. Önmaga egészségével úgy bánik, ahogy akar, de mások egészségét nincs joga károsítani! Vannak leszokni igyekvő segítségre vágyó dohányosok: Velük egészen más a helyzet: "Minden évben megpróbálok leszokni a cigiről, de sohasem sikerül. Van-e biztosan célravezető módszer?" A csoda-fogyókúra receptekhez hasonlóan minden évben felfedez valaki egy "tuti" receptet a dohányzásról való leszokásra is. Véleményem szerint egyedül üdvözítő, biztos módszer nincs, viszont mindegyik ajánlásban felfedezhető egy-egy jó ötlet, s ha ezeket kombináljuk egymással egészen használható csokor jöhet össze belőlük. Aki elhiszi és tudja, hogy a dohányzás egy sor betegség előidézésében szerepel, mint rizikótényező, már megtette az első lépést ! Aki környezetében, családjában már tapasztalta, hogy a dohányos ember sokkal hamarabb meghal, mint a nem dohányzó, aki egyszer életében összeszámolta, hogy mennyi pénzt költ évente cigarettára, az már jó úton jár. Ezek természetesen statisztikai adatok, ellenpéldát is mindenki tud mondani. A dohányzó (bagózó) 85 éves nagyapa valószínűleg nem a mai technikával készült cigarettát szívta. (Nem lehet biztosan tudni pl. a termelő milyen vegyszerrel védekezik pl.a dohánymozaik vírus ellen, de nekem olyan érzésem van, hogy a jelenlegi kemikáliák potencírozzák a dohányzás rákkeltő hatását.) Aki ült már álmatlanul egész éjszaka az ágya szélén, mert tüdőszűrés után idézést kapott a tüdőgondozóba, hogy "... saját érdekében jelenjen meg...", az aki legalább ezen az egy éjszakán átélte a halálfélelem óráit és továbbra is dohányzik, az bizony nagyon bátor és botor ember. de kívákozik néhány gondolat az alkoholról és a drogoról. A dohányzáshoz hasonlóan mindegyik függőséget jelenthet, de gyorsan kialakuló függőség és személyiség károsodás miatt ma már a kábítószerek jelentik az újabb nagy társadalmi problémát ! Nikotinel tapasz, Nikotin ízű rágógumi, Tabex, akupunktúra együttes alkalmazása még a nagyon gyenge akaraterővel bíróknál is eredményt hozhat. A legfontosabb azonban mégis az akaraterő. Nem lehet mindegy, meddig élünk és hogyan. Sokan vannak akik hosszabb-rövidebb idegi le tudtak már mondani a dohányzásról. Nekik az alkoholbetegségből gyógyulni kívánóan az tanácsolható, hogy soha nem szabad újra rágyújtaniuk, mert a szenvedélyes dohányosból nem lesz "kocabagós" , hasonlóan a rendszeres ivóból sem lesz társasági - alkalmi ivó. Sajnos sok leszokási kísérlet ezen bukik meg. Szívizominfarktus, agyvérzés, alsóvégtag érszűkület, tüdőrák, szájüregi és ajakrákok, emlőrák, veserák, petefészek és prosztatarák, a krónikus dohányos hörgőgyulladás a reggeli kínzó köhögéssel, hányingerrel mind olyan a betegség, amelyeknek gyakoribb előfordulásáért a dohányzás okolható. Döntsünk! Egy karcsú, fehér, de füstöt okádó rudacska irányítja-e a sorsomat, vagy én saját magam? A döntés könnyű, a leszokás nagyon nehéz, ezért kérem a szülőket: ne engedjék gyermekeiket cigarettázni, hiszen a rászokást; könnyebb megelőzni.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.